A felszín és a 2. réteg

Késő-délután, a falu peremén. Niri a kis műhely-ablakánál ül, a vázlat-papír előtte. Az ablakon át a Kút-szája látszik — a falutól 600 méterre, egy kőfal-gyűrűvel körbevett tölcsér-üreg, amibe nappal nem süt be a nap. A papíron most már a tizedik vázlat — a Kút-perem belső kerülete méterre pontosan. Niri a tollat leteszi.

Tizedszer. Pontosan ugyanaz a vonal. Csak az adat-margón van eltérés egy mil-méternél.

A műhely-ajtó kinyílik. Az öreg jegyző lép be — Pendar bácsi, 70-körüli, ősz, fülig-süket az utóbbi évben. Niri felemelkedik.

Niri. Az új-vázlat kész? A városi-iroda holnap kéri.

Kész. Csak a belső perem — a többi 9-vázlat az archívumban már le-rajzolt. Pendar bácsi.

Jó vagy. Az apád is jó volt. A húgod is — talán. Ha visszajött volna.

Csend. Niri nem szól. Pendar magától ráébred — kicsit grimaszol, kezét felemeli védekezőn.

Bocsánat. Nem akartam. Évek óta nem említettem. Csak — ma reggel meghalt Ova. Tudtad?

Ova? A vízkutas?

Igen. Hat hete jött vissza a Kútból, a 2. rétegig ment le egy fa-szerkezet-bemérésre. Visszaért, persze. De a teste — soha többet nem szokott vissza fent. Kiszáradt. Lassan, hat hét alatt. A felesége reggel találta a fal-mellett, üres-tekintettel. A bőre — papír. Az ajka megrepedt, a fogai kilátszottak.

Pendar a sapkáját leveszi, az asztalra teszi. Az ablakon át a Kút-szája egy lyuk a felszín-aranyában. Niri a saját kezét nézi — a bőre rendben, a víz benne van. Még.

Mara is így halt meg? A 2. rétegen? Vagy lejjebb?

Niri. Mara négy éve nem jött vissza. Mi azt mondjuk hogy meghalt. Te azt mondod hogy él. Mindkettőnknek igaza lehet. — De ne menj le. A húgod a saját döntéséért ment le. Te csak emiatt akarsz?

Nem csak emiatt. — Pendar bácsi. Holnap viszem a vázlatot, és utána egy-két napra eltűnök. Ne keressen.

Pendar megáll az ajtó-félfánál. Egy hosszú másodpercig nézi Nirit. Aztán bólint — nem helyeslően, csak tudomásul vevően. Becsukja az ajtót maga mögött. A műhelyben Niri egyedül marad. Az ablakon át a Kút-szája. A nap leszáll.

Holnap pakolok. Holnapután lemegyek.

Két nap múlva. Reggel 6:30. Niri a Kút-perem belső szélén — kötél-hámmal, két nehéz oldal-zsák (egyikben a víz-kulacs, a másikban a térkép-fülke + ceruza + élelem 12-napra). A felszín-nap-arany még alig kel fel. A perem-előtti utolsó pillanatban Niri a saját arcát megérinti — ellenőrzés. A bőr egyenletes, hidratált. A víz-kulacs 1,4 liter, tele. Niri elindul lefelé a kötél-létrán.

Az 1. réteg az első 40 méter mélységig terjed — meleg-félhomály, a felszín-fény még leér ferdén. A falak fa-szerkezetekkel tagoltak: korhadt gerendák, lépcső-maradványok, fal-üregek amikben régi szerszámok ülnek. Az aknán át levegő-mozgás — friss, lefelé húz. Niri lassan ereszkedik, a kötél-létra szilárd. Lefelé minden 10 méternél egy fa-szint-megálló, kicsi padlóval — egy-egy csavart-rajz a falon, valószínűleg a régi kalandozók jelei.

Niri a 3. szint-megállón megáll, kicsit pihen. Felnéz — a Kút-szája egy halvány-arany pont. Lent — sötétebb, és valami fémes-zaj. Megint elindul.

A 4. szint-megálló után — felfelé jövő hangok. Léptek, lihegés. Niri megáll, oldalt-lép egy fal-fülkébe. Két alak rohan felfelé — egy fiatal férfi és egy 30-as nő, mind a kettő kötél-hámmal. Az arc sápadt, a szem tág, az ajak már most kicsit szürkébb a normálisnál. A férfi futtában Niri-re néz, megáll egy másodpercre.

Te lemész? Most? Ne. Hat órája voltunk a 2. rétegen. Hat óra. És már — nézd. — Nézz a kezedre, mielőtt lemész.

A nő a karját felemeli. Niri látja: a kéz-bőrön finom, már-most-pikkelyes minta. Nem repedt, csak — szárazabb, mint normálisan kellene. A nő sürgetően a férfit hátba löki, mind a ketten folytatják a felfelé-rohanást. Niri egyedül a fülkében. Lassan kilép. Tovább-megy lefelé.

Az 1. réteg-alja — a 40. méter. Egy nagyobb fa-platform, ami egy üregbe-vezet — innen kezdődik a 2. réteg, és innen már nincs kötél-létra. Niri a hámot levetkőzi (a kötél vissza-felé a sajátját jelzi a felszínen), és gyalog-elindul a tagolatlanul-bővülő üregbe. Az átmenet pontosan-ellenőrizhető: a falak már fémes-fényűek, és levegő-szárazabb.

2. réteg-belépés. Hét óra eltelt a felszín óta. Kulacs: 1,38 liter. Bőr: rendben.

A 2. réteg egy hatalmas, magas-mennyezetes csarnok-rendszer. A falak régi gőzgép-romokkal — fal-magas hengerek, csavar-szerkezetek, eltömődött csövek, rozsda-fokokra-bomló acél-szerkezetek. A levegő szürke-rozsda-szagú, és valóban szárazabb. A főcsarnok közepén — egy nagy hengeres szerkezet, fal-magas, üreges. Mellette egy szétbontott vezeték-kötés és egy nyitva-felejtett ajtó az aknába.

Niri lassan közelít a hengerhez. Belül — sötétebb. Egy fa-deszka félig-fedi az alsó nyílást. Niri térdre-ereszkedik, és belenéz. Belül egy kicsi-alak. Egy gyerek. Egy fiú-szerű, 12-13 éves, csendben ülve egy fa-padló-darabkán, a térdeit átölelve. Sötét haj, halvány-bőr, nagy szem. Néma. Niri egy fél-másodpercig nem-mozdul.

Hé. Hallasz? Élsz?

Hallak. Mara nővére jött el.

Niri megdermed. A kéz, ami épp a fa-deszkát akarta félrehúzni, mozdulatlan. Visszahúzódik. Felemelkedik térdről. Egy hosszú másodpercig nem szól.

Honnan tudod a nevemet? És — honnan tudod hogy Mara a húgom?

Nem tudom. Csak — látom. A térkép-vonalad ugyanaz. A keze is ugyanúgy mozgott amikor írta. Mara két éve ide leült. Egy fél napra. Aztán továbbment.

Niri lassan-leguggol. A hengerhez közelebb. Vimo felemelkedik a fa-padlón — törékeny, vékony alak, de stabilan áll. A lába mezítlábas, de a bőre nem sérült. A szeme — figyelmes, de valami mögötte furcsán üres.

Te itt élsz? Egyedül? Hol az anyukád, apukád?

Itt élek. Egyedül. Anyukát-apukát nem tudok. Csak emlékszem a fal-zümmögésére. És hogy egyszer kinyitottam a szemem és itt voltam. Mióta? Nem tudom.

Niri csendben. A hátizsákjából elővesz egy víz-kulacs-kupakot. Tölt egy keveset. Vimo felé nyújtja.

Igyál. Régóta nem voltál vizen, gondolom.

Köszönöm. De nem kell. Itt lent nem kell.

Niri a kupakot nem teszi el. Egy pillanatra megdöbben. Aztán halkan visszatölti a kulacsba. A saját kezét akaratlanul megérinti — finom, alig-érezhető szárazság a hüvelykujj-tövénél. Még nem repedés. De nem is teljes-normális.

Nyolc óra. És már — kicsit.

A főcsarnok másik végéből léptek. Niri felemelkedik, és megfordul. Egy magas, sovány, beburkolt alak — sötét, viseltes utazó-köpenyben. A kapucni felhajtva, az arca félig árnyékban. Magas pofacsont, ráncok az arcán — de furcsa: az alak fiatalabbnak tűnik mint amennyit a ráncai mutatnak. Az arca furcsán-megfeszített.

Térkép-író. A húgodat keresed. Nem ő az.

Ki maga?

Korven. Visszatért. Ha tudni akarod miért nézek ki így, később elmondom. Most fontosabb: a kis-alak akit beszéltetsz, nem ember. Vagy nem teljesen ember. És ha felviszed, fent meghal egy órán belül.

Niri Vimóra néz. Vimo nem-mozdul, nem-szól. A szeme Korven-felé fordul, de nem-félve. Inkább — mintha ismerné. Niri Korvenre vissza.

Magyarázza el. Most.

A 2. réteg-régészek között régóta-suttogott: vannak alakok akik a rétegen-belül-élnek és nem szárítja-ki őket a réteg-szabálya. Nem-emberek, vagy korábbi-civilizációk-maradékai, vagy — gépek, akik annyira pontosan utánoznak embert hogy senki nem mondja meg. Mind ami fent meghal egy órán belül, mert a felszín-levegő-összetétel másmilyen, és ami őket fenntartja itt lent, az fent felbomlik. Vimot a 2. réteg tartja életben. Felvitt-Vimo egy óra alatt szétesik. — Hidd vagy ne. De én már láttam egyet aki nem hitt nekem.

Vimo. Igaz ez?

Igen. Próbáltam egyszer felmenni. A 12. szintmegállónál kezdtem összeesni. Kor-bácsi visszahozott.

Niri a hátát a hengernek-támasztja. A térde nem-bicsaklik be, de a vállai megereszkednek. Egy hosszú másodpercig nem szól. Aztán felnéz Korven-re.

Akkor — vagy itt-maradok-vele. Vagy fent-hagyom-egyedül. Mind a kettő rossz.

Igen. És most már tudod. — De van egy harmadik. Lemész tovább. A húgod a 4. rétegen él még. Vimo veled tud jönni egy szintig. Onnan Vimo vissza-felmegy a 2. rétegre, te tovább. Korven veled megy, ameddig kell.

A 4. rétegen még él? Honnan tudja?

Mert hat hónappal ezelőtt találkoztam vele. Egy fal-jegyzetet írt neked. Még nem-adtam-át. Ide jöttem, hogy átadjam — ha valaha lejönnél utána. Te most lejöttél.

Korven a köpeny-zsebéből egy összehajtott, sárgult papírt vesz elő. Két ujjal Niri-felé nyújtja. Niri lassan átveszi. A saját ujj-bege kicsit-repedezett — most már látszik. Felnyitja a papírt.

„Niri. Ha leértél eddig — ne gyere tovább. Visszafordulj. Vimo ne menjen veled. — Mara."

Niri kezében a papír reszket egy-fél-másodpercig. Aztán nyugodt. Összehajtja, eltesz a térkép-fülkébe. Felnéz Korvenre — most már nincs a hangjában kétség, csak egy halk-keménység.

Tovább megyek. Mara téved. Ha túl-későn döntenék vissza-fordulni, akkor sem ő dönt rólam. — Korven. Maga jön?

Megyek. De tudd: én nem fogok meghalni veled. Ha visszafordulnod kell, és nem akarod, én visszamegyek nélküled. Ezt előre mondom.

Rendben.

Néhány órával később. Az egyik mellékcsarnokban — egy fa-deszka-platform, ami valaha pihenő lehetett a régi kohászoknak. Egy kis tűz — Korven gyújtotta, valami száraz fa-roncsból. A láng halvány, narancsos, és a falakon a rozsda-textúrája lassan-mozog. Vimo a tűz-mellett a fa-padlón alszik, a térdeit átölelve. Az arca békés.

Niri a tűz másik oldalán ül, a térkép-fülke nyitva előtte, ceruzával a kezében. A víz-kulacs mellette — most már 1,12 literes. Korven szintén a tűz-mellett, fa-darabot farag egy késsel — lassú, ismétlődő mozdulatokkal. Egy hosszú csend van.

Niri. A kezed.

Niri felemeli a saját bal-kezét a tűz-fény-felé. A hüvelyk-tövénél most már egy halvány, szabályos repedés — egy hajszálnyi, de valós. A bőr egy fokkal halványabb mint normálisan. Niri egy másodpercig nézi. Aztán visszateszi a térkép-fülkére.

Tudom. Vártam.

A 2. réteg-kiszáradás-ütem kétszer a felszíni. A kulacsod 1,12 liter, a heti vízigényed kb. 0,28 liter. Ha csak itt maradnánk, 28 nap. De lefelé minden réteg szigorít. A 3. réteg háromszoros, a 4. közel ötszörös. Ha holnap reggel ereszkedünk a 3.-ra, és ott egy napot maradunk, és aztán a 4.-re, és ott — kb. 14-16 nap mire vissza kell fordulni a 4. rétegről.

Tizenhat. — Hadd számoljam újra. Felszín-vissza-út: a 4. rétegről 2,5 nap. A 3.-on át. A 2.-on át. Az 1.-en át. A felszínre. Tehát ha 14-et akarok lent maradni, akkor a 4.-en csak 11,5 nap-aktív idő. Ami — talán elég ha Mara nem-mozog. Talán nem-elég ha mozog.

Mara mozog. Hat hónapja még mozgott.

Niri lassan-bólint. A ceruzával ír egy másik számot. Aztán egy harmadikat. Aztán egy nagyobb, vékonyan-aláhúzott számot. Mellette odaírja: „37 nap." A térkép-fülke margóján egy kis nyíl Vimora mutat, alatta: „2. réteg-vissza, 1 nap." Egy másik nyíl Korvenre: „nem-biztos."

Harminchét nap. Plusz Vimo egy napra. Plusz Korven amennyit tart. Plusz — Mara, vagy nem-Mara. Holnap reggel a 3. rétegre.

Korven hosszan nézi Nirit. Aztán a faragott fa-darabot Niri-felé csúsztatja a tűz-mellett. Egy kis kör, közepén egy mélyedés. Egy térkép-jelölő, talán. Vagy egy víz-mérő.

Ezt vidd. Ha egy szinten a víz-kulacsod alá ér ennek a peremnek — fordulj vissza. Ne kérdezd. Csak fordulj.

Niri átveszi a fa-darabot. A két ujja között megforgatja. A tűz-fényben a perem-mélyedés pontosan akkora, mint egy kis kortynyi víz. Niri bólint. Eltesz a térkép-fülkébe, a papírok közé.

Vimo a tűz-másik-oldalán halkan megmoccan álmában. Korven a faragást abba-hagyja. Niri a térkép-fülkét becsukja. A láng halvány-narancs, a falak rozsda-textúrája lassan. Csend.

„Első nap. Vimo a 2. rétegen él, és tudja Mara nevét. Korven visszatért, és nem mondja meg miért. Mara fent-üzent: ne gyere. — Holnap a 3. rétegre. — Niri."

A tűz halkan-pattog. A térkép-fülke becsukva. Niri a falnak-támaszkodik, a saját bal-kezét a térdére teszi — a halvány-repedés a hüvelyk-tövén kicsit ég. Korven a tűzbe-néz. Vimo alszik. Sötétedik tovább. Cím-kártya:

STRATA — Fejezet 1. vége. Niri térképe: 1 nap.